Újabb lényeges lépéseket Szlovákia a koronavírus-járvány elleni küzdelem keretében - írja a pozsonyi Új szó.
A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) és a Comenius Egyetem szakemberei néhány magáncéggel együttműködve fejlesztettek ki egy koronavírustesztet, melyet most jóváhagyott az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (©UKL) is. A kutatók szerint a szlovák teszt minősége teljesen konkurenciaképes, és megállná a helyét a nemzetközi piacon is. A teszteket az állami laboratóriumokban fogják használni, az első 100 ezer darabot ingyen kapják meg. Robert Mistrík, a szlovák koronavírus-válságstáb tagja azt is elmondta, hogy a további tesztgyártásról a következő napokban születhet döntés, az újabb teszteket viszont az államnak már meg kellene vásárolnia.
Közölte azt is, hogy bár a koronavírus-járvány Szlovákiában visszaszorulni látszik, a válságstáb továbbra is rendkívül fontosnak tartja, hogy az ország felkészült legyen egy esetleges második hullám érkezésére.
Koronavírus
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet