A német kormány idegenforgalmi ügyekben illetékes megbízottja, Thomas Bareis úgy véli, hogy honfitársainak nem kell kihagyniuk az idei turisztikai szezont. A berlini kormány megbeszéléseket kezdeményezett ez ügyben Németország szomszédaival, így Lengyelországgal is - írta a Rzeczpospolita.
A kormánymegbízott reméli, hogy 4-8 héten belül enyhíteni lehet a korlátozásokat, ami azt jelenti, hogy fokozatosan a külföldi utazások elől is elhárulnának az akadályok. "Azt hiszem, az idén nem lesznek messzi utak, de ha a járvány abba az irányba megy, mint most, a nyári vakációt a németek már a szomszédos országokban tölthetik, amelyekben a fertőzések száma szintén esik - mondta a politikus.
A kérdésre, melyik országokról van szó, Ausztriát, Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát és Lengyelországot említette, és hozzátette, hogy olyan irányokról van szó, amelyeket autóval meg lehet közelíteni. Nem írna le más európai országot sem, például a görög szigeteket, amennyiben ott nem jön a járvány második hulláma és az egészségügyi rendszer jól működik.
Koronavírus
Legolvasottabb
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar