A 34 éves Li Ven-liang, aki a közép-kínai Vuhani Központi Kórház szemészeti osztályán dolgozott, december 30-án küldött figyelmeztetést kollégáinak a járvány veszélyéről, miután hét olyan fertőzéses esettel találkozott, amelyeket akkori megítélése alapján a szintén a koronavírusok családjába tartozó SARS vírus okozhatott. Kollégáinak ekkor egy internetes csoportos beszélgetésben küldte szét az üzenetét az esetekről, és azt tanácsolta nekik, hogy viseljenek védőfelszerelést a fertőzés elkerülése érdekében.
Néhány nappal később beidézték a rendőrségre, ahol aláírattak vele egy dokumentumot, miszerint "hamis állításaival súlyosan megzavarta a társadalmi rendet". Az orvossal együtt nyolc másik embert is előállítottak ugyanekkor "álhírek terjesztése" miatt.
Kapcsolódó
Li a történteket a kínai Twitterként ismert Weibo mikroblogon tette közzé január végén, egy fényképpel együtt, amelyen kórházi ágyban látható, arcán a lélegzését segítő maszkkal. Az orvos bejegyzésében azt is leírta, hogy január 10-én köhögni kezdett, majd egy nappal később belázasodott, és két napra rá kórházba került. A fertőzést január 30-án diagnosztizálták nála.
Halálának híre futótűzként terjedt el a kínai közösségi médiában, ahol az emberek együttérzésüket és hálájukat fejezték ki az orvos iránt.
A kínai kormányzat korábban elismerte, hogy az új koronavírus terjedésének kezelésében történtek hiányosságok, illetve nem megfelelően reagáltak a járványra. A Vuhanból kiinduló, új koronavírus-járvány eddig több mint 28 ezer embert fertőzött meg és 566 ember halálát okozta világszerte, ugyanakkor legsúlyosabban továbbra is Kínát, és azon belül is Hupej tartományt érinti. Magyarországon bár már többször felmerült fertőzés gyanú, egyelőre egyik esetben sem mutatták ki a vírus fertőzését.
Legolvasottabb
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Brutális éhezést hoz a háború – sokkoló számokat közöltek
Elindult a roham a gázpalackokért
Már a spanyolok is nyitják a csapokat
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat