Kutatók világszerte nyomtatják jelenleg a koronavírust (COVID-19), hogy laboratóriumi körülmények között kutathassák anélkül, hogy fertőzésveszélyben lennének - írja a 24.hu amerikai sajtóforrásokra hivatkozva.
Ezeket a vírusokat úgy gyártották, hogy nem fertőznek, így ha ki is kerülnének a laborból, nem lenne belőle világjárvány. A koronavírus természetes formája által okozott fertőzésben már több mint ezren hunytak el.
A kutatóknak sokkal gyorsabban sikerült szintetizálni és háromdimenziós nyomtatással újragyártani a koronavírust, mint például a 2002-ben kitört SARS vírust, akkor ugyanis ehhez a folyamathoz hónapokra volt szükség. Bár az orvostudomány számára ez jó hír, és akár gyorsabb vakcina kifejlesztéséhez is vezethet, a technológia fejlődése aggasztó.
Kanadai kutatóknak sikerült laborban létrehozniuk lóhimlőt, ami fertőzött is - ez a fekete himlő egy rokona, utóbbi több száz millió embert ölt meg, mielőtt kifejlesztették rá a védőoltást.
Itt kaphat információt Magyarországon
Ha kérdése van a koronavírussal (Covid-2019) kapcsolatban, hívja a Nemzeti Népegészségügyi Központot a 06-80-277-455-ös és a 06-80-277-456-os számon. Az információs vonal a hét minden napján 24 órában elérhető, mobil- és vezetékes telefonról is tárcsázható. A vonalakon szakemberek adnak információt az új koronavírusról. A koronavírusról folyamatosan frissülő információk itt és itt érhetők el. Az NNK arra kéri a lakosságot, hogy csak akkor hívják a zöldszámokat, ha az NNK weboldalain nem kaptak megfelelő választ kérdéseikre.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem