Ahhoz, hogy Kínában ne fogyasszanak olyan, európai szemmel egzotikus állatokat, mint a kígyó, a denevér vagy a tobzoska egy egész ország kultúráját kellene teljesen kicserélni. Hagyománynak számít ugyanis a vadállatok fogyasztása, és az ősi kínai gyógyászatban is számottevő ezeknek a fajoknak a hasznosítása - olvasható a portálon.
Egy három éve készített tanulmány szerint közel egymillió embernek biztosít munkát a vadállatok étkezési célra való tenyésztése és forgalmazása, és a vadkereskedelem hetvenhárom milliárd dollárt ért el 2017-ben.
Kapcsolódó
A vírus kitörése óta mintegy húszezer vadfarmot zártak be vagy került karantén alá - a források szerint, de valószínűsíthető, hogy még sokkal több ilyen állattanya található Kína területén. A nagyvárosokban egy egyébként sokkal többen ellenzik a vadállatok fogyasztását, mint vidéken.
A tilalom betartatása nem lesz könnyű, egyelőre még az sincs pontosan megfogalmazva, hogy mi számít vadállatnak, és mi nem. A nyulakat és a galambokat például nem érinti a tiltás.
Koronavírus
Legolvasottabb
Időzített bomba ketyeg az Adrián: centiről centire nyeli el a víz a csodaszép várost
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Lángszóróval felfegyverzett merénylő tarolt le egy energiaszolgáltatót
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Majdnem dobogós a magyar minimálbér az EU-ban – ha a rangsor végét nézzük