Richard Ebright, a Rutgers Egyetem molekuláris biológusa komédiának nevezte a világszervezet szakértőinek év elején a közép-kínai Vuhanban tett látogatását. Véleménye szerint a kérdés, vajon a vírus állatról terjedt emberre vagy pedig a vuhani laboratóriumból szabadult el, politikai vetülettel is bír, ezért túlmegy a WHO szakértőinek hatáskörén.
Jamie Metzl, a WHO tanácsadói testületének egyik tagja több kollégájával együtt azt javasolta, hogy a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) állítson fel alternatív vizsgálóbizottságot a vírus eredetét illetően.
Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem egyik közgazdásza szerint nem lehet teljes mértékben kizárni Washington felelősségét sem, ha bebizonyosodna a laboratóriumi eredet teóriája. A Vuhanban zajló, állatok közt terjedő, járványokat is kiváltható vírusokat célzó kutatásokat ugyanis részben az Egyesült Államok is finanszírozta - íra az MTO nyomán az atv.hu.
Június elején Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója arról beszélt, hogy a világszervezet a vizsgálatok következő szakaszán dolgozik, ám nincs megfelelő jogkörük ahhoz, hogy Kínát együttműködésre bírja, mert egyetlen eszközük a rábeszélés. Néhányan éppen emiatt úgy vélik, a WHO vizsgálatai eleve kudarcra vannak ítélve.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól