A vasárnapi Németországi tartományi választások gyakorlatilag Angela Merkel kancellár vezetéséről és bevándorlási politikájáról tartott népszavazások voltak. A voksolók mindkét kérdésben elégedetlenségüknek adtak hangot. Ezt bizonyítja, hogy a jobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD) párt mindhárom tartományban jól szerepelt - kezdi szerkesztőségi cikkét a Bloomberg.

Álljanak ki mellette!

Ez nem csupán Németországnak, hanem egész Európának rossz hír. Ha a többi európai ország kormányának vezetői úgy látják, hogy nehéz Merkellel együtt irányítaniuk a kontinenst, akkor bele kell gondolniuk abba is, hogy nélküle sokkal rosszabb helyzetben találhatnák magukat.

Amikor a hét második felében az EU állam- és kormányfői összeülnek újabb csúcsértekezletükre, akkor támogatniuk kell a német kancellárt. El kell fogadniuk azt a tényt, hogy a mérsékelt politika jól érzékelhető megrendülése Európában az ő hibájuk is! - szólítják fel a csúcs résztvevőit a Bloomberg szerkesztői.

Kemények

Az AfD az eddigi legjobb választási eredményét söpörte be. Mindhárom érintett tartományban két számjegyű szavazati arányt ért el. A volt Kelet-Németország területén lévő Szász-Anhaltban, ahol a munkanélküliségi ráta 10 százalék, 24 százalékos aránnyal a második lett. (Ebben a tartományban a radikális Baloldal párt, amely a másik két szavazáson nem érte el a három százalékot, 16,3 százalékon végzett - a szerk.)

Az Alternatíva Németországért pártot a 2013. őszi parlamenti választások előtt olyan közgazdászok és politikusok hozták létre, akik ellenezték a csőd közelébe jutott, déli eurótagállamok megmentését, pontosabban azt, hogy a német adófizetők pénzéből adjanak hiteleket ehhez.

A párt az elmúlt időszakban a Merkel-féle - humanitásra és szolidaritásra hivatkozó - menekültpolitika legélesebb ellenzője volt. Vezetője még azt is kijelentette, hogy ha szükséges, tüzet kell nyitni azokra az emberekre, akik illegálisan próbálják meg átlépni a német határt.

Kárörvendő szomszédok

Tény, hogy a kancellár asszony válságkezelése messze volt a hibátlantól. Tavaly egymillió menekült érkezett Németországba, és Merkel alábecsülte az emberáradat megjelenésének hatásait.

A bajt csak tetézték az újévi zaklatások Kölnben és máshol, amelyekben bevándorlók is részt vettek. Az EU külső határainak védelmére tett kísérletek hatástalannak bizonyultak. Összességében az a látszat keletkezett, hogy a kormány elvesztette az ellenőrzést a folyamat felett.

A kudarcot azonban nem lehet egyedül Angela Merkel nyakába varrni. Európa többi kormánya blokkolta a bevándorlási válság közös uniós kezelésére tett kísérleteket. Örültek neki, hogy Németország szinte egyedül viszi el a balhét.

Hiba volt

Ez rövidlátó hozzáállás volt a részükről - állítja a Bloomberg szerkesztőségi cikke. Merkel meggyengülése ugyanis egyenértékű az ő meggyengülésükkel is. A veszély ma már az, hogy az erőtlen mérsékelt vezetők Európa minden szegletében az újjáéledő nacionalista és protekcionista politikai mozgalmak - az AfD és társai, például a francia Nemzeti Front - nyomása alá kerülnek.

Ha ez így történik, akkor a menekültügy összehangolt, uniós megoldása illuzórikussá válik. Ezért Európának Merkellel kellene tartania abban, hogy tiszteletben tartja a menekültek jogait és segíti azokat, akik az igazi háborúk szörnyűségei elől menekülnek.

Ez azt jelenti, hogy a csütörtök-pénteki csúcs résztvevőinek több támogatást kell adniuk Törökországnak, és ki kell dolgozniuk a menekültek korrektebb elosztását országaik között. Ezzel egyidejűleg gondoskodniuk kell az EU külső határainak hatékony védelméről.

Mérsékelt, ez a lényeg

Angela Merkel politikai megoldásai kezdve az Ukrajnával szembeni orosz agresszió nyomán elfogadott EU-s szankcióktól a menekültek ügyeinek korrektségre törekvő kezeléséig alapvetően Európa érdekeit szolgálták - hangsúlyozza a Bloomberg szerkesztőségi cikke. Kitartott a mérsékelt politika mellett, amelynek két fő jellemzője, hogy pragmatikus és korrekt.

Ezt az irányvonalat fenn kell tartani! Németországban és máshol is. Európa többi centrista kormányának fel kell ismernie, hogy Merkel veresége az ő bukásuk is lenne.