Az M5S regisztrált szavazói kedden reggel 9 órától este hatig szavazhatnak igennel vagy nemmel a PD-vel tervezett kormány felállításáról. A párt internetes felületén, az úgynevezett Rousseau-oldalon a következő kérdésre kell választ adniuk: "Egyetért-e, hogy az M5S a PD-vel alkosson kormányt, Giuseppe Conte vezetésével?".
A mozgalomból lett párt M5S eddig minden jelentős kérdésben kikérte szavazóbázisának internetes véleményét: tavaly májusban a Ligával alkotott kormány megszületése előtt is ezt tette. Több mint 115 ezer, legalább hat éve párttag M5S-szavazó vehet részt a voksoláson, ami töredék része annak a mintegy 11 millió olasznak, aki a tavalyi parlamenti választásokon az M5S-re adta szavazatát.
Kapcsolódó
A voksolás kimenetele (vagyis az igen-szavazatok többsége) elemzők szerint nem kétséges, bár meglepetés is előfordulhat. Amennyiben az M5S szavazói támogatják a koalíciókötést, Giuseppe Conte szerdán találkozik Sergio Mattarella államfővel, akinek megerősíti, hogy elfogadja a miniszterelnöki megbízatást, egyben bemutatja kormánya minisztereinek névsorát is.
Az M5S és a PD egy hete egyeztet a közös kormányról, és értesülések szerint a tárgyalások még mindig nem zárultak le. Erre utal Giuseppe Conténak a közösségi oldalán közölt videóüzenete, amelyet az M5S és PD szavazóihoz intézett. A miniszterelnök-jelölt "egyedüli lehetőségnek" nevezte az új kormány megszületését. Elmagyarázta, hogy az M5S tavaly azért a Ligával, most pedig a PD-vel alakít kormányt, mivel a párt azt ígérte választóinak, hogy "ha nem bírna többséggel, akkor is megvalósítja programját az erre rendelkezésre álló politikai erőkkel".
Sajtóértesülések szerint Conte szerda estig egyezteti a két párttal a közös kormányprogramot, amelyről a kormányt támogatni készülő baloldali Szabadok és Egyenlők (LeU) párttal is konzultált hétfő késő este.
A jogászprofesszor Conte, aki nemrég még az Öt Csillag Mozgalom és Matteo Salvini Liga pártjának koalíciós kormányát vezette, augusztus 20-án jelentette be lemondását, miután az elmúlt hónapokban jelentősen megerősödött Liga bizalmatlansági indítványt nyújtott be ellene, és Salvini előrehozott választásokat sürgetett - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Trump többször feltette a kérdést Orbánnak: „Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból?”

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Meglódulhat a kitermelés: júniusban már úszhatunk az olajban

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió
