Az átmeneti intézkedéseket a kiválási egyezmény hatályba lépésétől kezdve, legkésőbb 2020. december 31-ig kellene alkalmazni - mondta sajtóértekezletén Barnier a bizottság tárgyalási irányelveit ismertetve.
A kiválási egyezményt jövő októberre véglegesíteni kell, hogy a szigetország kilépésének tervezett, 2019. március 29-i időpontjáig a ratifikációra is legyen elegendő idő.
Az Európai Bizottság a London által javasolt átmeneti időszak kapcsán kiemelte: az Egyesült Királyság ezalatt is része lenne a vámuniónak és az egységes piacnak, az országnak teljes körűen be kellene tartania a közösségi jogot, beleértve az újonnan elfogadott szabályokat, eleget kellene tennie a költségvetési kötelezettségeknek, illetve alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának, miközben már nem vehetne részt az uniós döntéshozatalban.
"Nincs á la carte-menü az átmeneti időszak vonatkozásában - hangoztatta Barnier. A brüsszeli bizottság szerint az átmeneti időszakot egyértelműen meg kell határozni, és pontosan megszabott időtartamra kell korlátozni, s erről a kiválási egyezmény részeként meg kell állapodniuk a feleknek.
Az EU által kötött nemzetközi szerződések a távozás napjával érvényüket veszítik az Egyesült Királyság számára. Az ország ezzel körülbelül 750, általunk aláírt egyezményből fog kilépni - mondt aBarnier.
A brexit-tárgyalások első szakaszában elért eredményeket mielőbb egy jogilag kötelező szerződésbe kell foglalni, emellett pedig rendezni kell a kiválás feltételei kapcsán még megoldásra váró kérdéseket. A most ismertetett irányelveket várhatóan januárban fogja elfogadni az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács - írta az MTI.
Címlapkép forrása: Justin Tallis/AFP
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés