A lengyel kormány azt tervezi, hogy kiegészíti a nyugdíjmegtakarítási számláit azoknak az embereknek, akik vállalják, hogy átlépve a nyugdíjkorhatárt tovább dolgoznak - írta a Gazeta Wyborcza. A dologban az a szép, hogy nemrégiben szállították le a korhatárt, teljesítve a radikális jobboldali Jog és Igazságosság pártja egyik választási ígéretét.
A férfiak az új szabály szerint 65, a nők 60 éves korukba mehetnek nyugdíjba. A pénzügyminisztérium új tervezete szerint minden ezen felül ledolgozott két év után 10 ezer zlotyt (750 ezer forint) írnának jóvá a nyugdíjszámlájukon, négy év után 20 ezret, hat év után 30 ezret. Az indoklás szerint, aki tovább dolgozik, az több adót fizet a közösbe, ezért többet is érdemel onnan.
Kapcsolódó
Egyelőre nem világos, mikor léptethetik érvénybe az ösztönzést. Szakértők szerint október 1-je előtt el kellene indítani a programot, mert akkortól lép hatályba az új nyugdíj törvény, és a korhatár leszállítása a következő öt évben 55 milliárd zloty (négyezer-milliárd forint, kilenc négyes metró költsége) pluszkiadást okoz a kormánynak.
A társadalombiztosítási intézet felméréséből kiderült, hogy az emberek 83 százaléka élni akar a korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségével és csak hat százalékuk szándékozik tovább dolgozni. Az idén összességében 550 ezer lengyel vonulhat nyugdíjba. Ha mindenki él a korai visszavonulás lehetőségével, az megroppanthatja a költségvetést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
