Szentpéterváron negyven hajléktalan embert oltottak be az orosz Szputnyik V vakcinával a koronavírus-fertőzés ellen egy jótékonysági szervezet és a helyhatóság segítségével - adta hírül a Moscow Times.
A hajléktalanok is kitettek a fertőzésnek és terjeszthetik a vírust, ezért fontos, hogy megkapják az oltást - mondta Tajszja Szuvorova, a Nocslezska (Menedék) civil szervezet aktivistája.
Az érintett negyven fő jelenleg a Nocslezska hajléktalanszállóján él. A hivatalos adatok szerint 15 ezer ember él fedél nélkül Oroszország második legnagyobb városában, a cárok egykori rezidenciájának környékén, ahol összesen ötmillióan laknak. A civil szervezet szerint a valós szám ennek legalább a kétszerese.
Egyesek egymásnak ellentmondó véleményt fogalmaznak meg a vakcináról, de úgy gondolom több az előnye, mint a hátránya - mondta az 57 éves Galina Ivanovna, miután megkapta a Szputnyik első dózisát. Hasonlóan vélekedett sorstársa, a 60 éves Alekszandr Szuvorov. Egy moszkvai civil szervezet ugyanilyen akciót indított az orosz fővárosban, ahol szintén igénybe veszik a helyhatóság támogatását.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót