Lengyelországban 2020-ban az éves infláció elérheti a 3,3 százalékot, de akár 3,9 százalékos is lehet - írta a Rzeczpospolita. A kormány 2,5 százalékot jósol, ami azt jelenti, hogy ha ennél nagyobb lesz a pénzromlás üteme, akkor a költségvetés pluszbevételhez jut. Az árak 2019-ben 2,3 százalékkal, 2018-ban 1,6 százalékkal nőttek
Az egyik legnagyobb lengyel bank, a PKO SA vezető közgazdásza szerint az infláció miatt eltűnik a béremelés hatása, vagy legalábbis sokkal kisebb lesz, mint amekkora a nominális érték. A reálbérek így 2020-ban 3,3 százalékkal nőhetnek, miközben 2018-ban ez elérte az 5,4, 2019-ben a 4,8 százalékot. Egy másik számítás szerint a családoknak gyermekenként 2016 óta járó 500 zloty (37 ezer forint) plusz családi pótlék 2019 végén már csak 460 zloty ért, 2020 végére pedig csak 450 zlotyt fog érni.
Kapcsolódó
Ennél is rosszabb hír azonban a lengyeleknek, hogy közgazdászok szerint stagfláció fenyegeti a gazdaságot. Ez azt jelenti, hogy a gyenge növekedés viszonylag erős inflációval párosul, az 1970-es évek olajválsága idején ismerkedtek meg ezzel a jelenséggel a fejlett országok gazdaságai. Ilyen szomorú jelenség a rendszerváltás óta nem sújtotta Lengyelországot. A figyelmeztetések azt követően erősödtek fel, hogy az év/éves infláció 2019 decemberében elérte a 3,4 százalékot.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Donald Trump kinevezte magát a béketárgyalások döntőbírójának
Frontális baleset történt Budapesten
Zelenszkij Trump floridai üdülőjébe utazik, sok minden eldőlhet az év vége előtt