Az eredmény bizonytalan a szavazatok végleges összeszámlálásig, amely este 11 óra és éjfél között várható Anne Levade, az előválasztást felügyelő párthatóság elnöke szerint.
Az utolsó felmérések szerint szoros eredmény várható a három favorit, Nicolas Sarkozy volt államfő (képünkön bal szélen), és két volt miniszterelnök, Alain Juppé (képünkön középen) és Francois Fillon között. Rajtuk kívül további három volt miniszter, Jean-Francois Copé, Bruno Le Maire és egyetlen nőként Nathalie Kosciusko-Morizet (képünkön jobb szélen), valamint a párton kívüli ultrakonzervatív jobboldalt képviselő Jean-Frédéric Poisson méretteti meg magát. Délig mind a hét jelölt leadta szavazatát.
Kapcsolódó
A részvételi arány meghaladta a szervezők várakozását, akik maximálisan 4 millió választóra számítottak, de délig már több mint egymillióan, délután 5 óráig pedig több mint 2,5 millióan jelentek meg a 10 ezer szavazóhelyiség hetven százalékában. A legtöbb helyen legalább egy órát, de volt ahol két órát is kellett várakozni a szavazni szándékozóknak, hogy leadhassák a voksukat.
Először rendezett minden választó számára nyitott jelöltállító előválasztást a francia jobboldal fél évvel az elnökválasztás előtt.
A baloldal öt évvel ezelőtti előválasztásának első fordulójában 2,6 millióan vonultak az urnákhoz, így a jobbközép Köztársaságiak által rendezett előválasztás részvételi aránya biztosan rekordnak számít.
Óriási a tét
A voksolás tétje jelentős, hiszen a belviszályokban meggyengült baloldal meglehetősen népszerűtlenné vált az elmúlt kormányzási időszakban. Így a jobboldali elnökjelölt jó eséllyel a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel mérkőzhet majd meg az elnöki címért jövő májusban. Jóllehet Le Pennek választásról választásra nő a támogatottsága, egyes - szélsőségesnek tartott - nézetei miatt a legtöbb franciából még mindig ellenérzést vált ki. Azaz a jobboldali előválasztások győztesének szinte egyenesnek tűnik az útja az államfői székig.
A választás tétjére való tekintettel a baloldali és a szélsőjobboldali szimpatizánsok egy része is részt vesz a jobboldali előválasztáson.
A november 27-i második fordulóba az első fordulóban első és második helyen végzett jelölt jut be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is bukik

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyin nagyon fél Trumptól, „szisztematikusan engedni fog”

Nagy Márton lecserélte az Államkincstár vezetőjét
