A beszámoló szerint a jelenleg az osztrák kormány alkancellári tisztségét is betöltő pártelnök 2017 júliusában Ibizán megbeszélést folytatott egy fiatal nővel, aki azt állította, hogy egy oroszországi oligarcha unokahúga, és 250 millió eurót (81,2 milliárd forint) kíván befektetni Ausztriában - írta német lapokra hivatkozva az MTI.
Többször utalt arra, hogy a pénz nem tiszta forrásból származhat. Heinz-Christian Strache ennek ellenére több mint hat órán keresztül tárgyalt vele. Részt vett a találkozón Johann Gudenus is, aki jelenleg az FPÖ parlamenti frakciójának vezetője.
Beszéltek a többi között az állítólagos orosz befektető azon elképzeléséről is, hogy a pénzből meghatározó befolyást szerezhetne a Kronen Zeitung című lapban, és a választási kampányban az FPÖ szolgálatába állíthatná.
A video a Spiegel oldalán megtekinthető.
Heinz-Christian Strache jelezte, hogy ha pártja kormányra kerül, állami megbízásokkal hálálná meg a segítséget. Úgy vélte, az FPÖ a Kronen Zeitung támogatásával akár a szavazatok 34 százalékát is megszerezheti, amivel az első helyen végezne a választáson. Kifejtette, hogy orosz partnerének alapítania kellene egy vállalkozást, amely megkaphatná mindazokat az állami megbízásokat, amelyeket korábban a Strabag építőipari nagyvállalat szerzett meg.
Tárgyaltak arról is, hogy az orosz partner miként juttathatna nagy összegű támogatást az FPÖ-nek egy egyesületen keresztül, amely nem kapcsolódik a párthoz. A Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung szerint az ismertetett támogatási modell felveti az illegális pártfinanszírozás gyanúját.
A Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung szerint a találkozó minden bizonnyal csapda volt, a cél pedig Heinz-Christian Strache kompromittálása. Azt nem közölték, hogy a felvétel milyen forrásból jutott el a két szerkesztőséghez. Beszámolójuk szerint az általuk felkért szakértők hitelesnek találták a rejtett kamerával készített felvételeket.
Heinz-Christian Strache és Johann Gudenus a Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung érdeklődésére írásban megerősítette a találkozó tényét. Állásfoglalásukban kiemelték, hogy az informális megbeszélés során több alkalommal hangsúlyozták az osztrák jogi előírások betartásának szükségességét.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet