A szeptemberi németországi parlamenti választásokon második helyen végzett német szociáldemokrata párt (SPD) vezetősége kész tárgyalni a győztes konzervatív CDU/CSU pártszövetséget vezető Angela Merkellel a kormányzati együttműködésről - derült ki, miután felszállt a füst a nyolcórás vezetőségi ülésük után. Ez helyreállíthatja a politikai stabilitást Európa legnagyobb gazdaságában - emeli ki a Bloomberg.
Hubertus Heil, a párt főtitkára azt mondta újságíróknak a maratoni tanácskozás után, hogy - részben Frank-Walter Steinmeier államfő kérésének engedve - készek tárgyalni valamiféle megállapodásról a CDU/CSU és az SPD között. Merkel egyelőre elzárkózik a kisebbségi kormányzástól, amelynek nincs előzménye a második világháború utáni német politikatörténetben, ám Martin Schulz, az SPD elnöke nem akar formális koalícióra lépni a CDU/CSU-val.
Nem lesz személycsere
Schulz úgy véli, működne az a módszer, hogy a két politikai erő törvénykezésről törvénykezésre egyeztetve döntene arról, hogy együtt vigyék-e be az adott ügyet a Tisztelt Ház elé. Manuela Schwesig, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke megerősítette: a párt tárgyalási készsége nem egyenlő azzal, hogy belemennének egy újabb nagykoalícióba.
Akármire is jutnak a fejesek a pártban, a döntéshez meg kell szerezniük a mezei párttagság támogatását. Az SPD december 7. és 9. között tart kongresszust Berlinben, ahol újraválaszthatják Schulzot a párt elnökének. Bár sokan felvetették, hogy álljon félre, amivel utat nyitna egy új vezetőnek, aki újraköthetné a nagykoalíciót, Heil világossá tette, hogy nincs szó személyi változtatásokról a pártban.
A nyitókép forrása: Reuters
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra