Az orosz vezetés ésszerűnek látja, hogy meghosszabbítsák az OPEC és a kartellen kívüli nagy olajtermelők októberben kezdett termeléskorlátozását - írta a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. A jelenlegi piaci helyzetben jó döntésnek látszik egy legalább további hat hónapra szóló megállapodás megkötése.
Oroszország azt vállalta az elmúlt év végén, hogy napi 300 ezer hordóval mérsékli olajtermelését, amit az elmúlt napokban még túl is teljesített - mondta el a hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő tisztviselő. A kormány szándékai szerint a jelenlegi szintet legalább június végéig tartani fogják.
Kapcsolódó
A moszkvai energiaügyi minisztérium adatai szerint áprilisban 0,5 százalékkal, napi 10,995 millió hordóra csökkent az olajbányászat Oroszországban. Napi átlagban 252 ezer hordóval hoztak felszínre kevesebb fekete aranyat, mint tavaly októberben.
Dönteni fognak
Az OPEC és a szervezeten kívüli országok arról döntöttek tavaly év végén, hogy összesen napi 1,8 millió hordóval mérséklik az általuk kitermelt olaj mennyiségét, hogy tartalékaik felélésére késztessék a fogyasztókat. Az elmúlt három évben ugyanis a magas készletek okozta túlkínált miatt zuhantak az olajárak. A megállapodás eredményeként hordónként 50-60 dolláron stabilizálódott a fekete arany ára.
Khalid Al-Falih, Szaúd-Arábia energia- és iparügyi minisztere a múlt héten jelezte, hogy még az OPEC május végi tanácskozása előtt találkozni akar orosz kollégájával, Alekszander Novakkal. Egyeztetne ugyanis arról, hogy Moszkva támogatná-e a kitermelés korlátozásának folytatását. Az olajkartell tagállamai május 25-ei bécsi ülésükön döntenek erről.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megállapodás készül a háttérben? Zelenszkij találkozik Trumppal