A Központi Statisztikai Hivatal 9 órakor a végleges júliusi ipari termelési adatokat és a január-júliusi mezőgazdasági termelői árak mértékét közli. Az előzetes adat szerint júliusában az ipari termelés volumene 12,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A Magyar Nemzeti Bank az előzetes augusztusi statisztikai mérlegét, valamint inflációs alapmutatókat közöl.
Az uniós statisztikai hivatal 11 órakor publikálja az eurózóna júliusi ipari termelési adatait. Júniusban a mutató havi összevetésben 0,3 százalékkal esett vissza, a piac 0,3 százalékos növekedést várt. Júliusban enyhe növekedést várnak, 0,5 százalékot.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium délután fél háromkor teszi közzé az augusztusi kiskereskedelmi forgalmi jelentését. Júliusban nem emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban az előző havihoz képest. Júniusban 0,2 százalékos volt a növekedés. A gépjárművek értékesítését leszámítva 0,1 százalékkal nőtt a forgalom. Az elemzők augusztusra 0,3 százalékos bővülést várnak.
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Brutális a vagyoni szakadék: kiderült, hol a leggazdagabbak és a legszegényebbek az emberek
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Kórházba került Erdő Péter bíboros, meg is kellett műteni
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára