Lehet, hogy a pápai, a gyulai és a kaposvári húsgyár kormányzati kistafírozása a tiltott állami támogatás tipikus esete. A cégek eredményein ma már jól látszik, hogy épeszű piaci befektető egyikre sem adott volna milliárdokat, nem úgy, mint a kormány - írja a hvg.hu. Megkérdezték az Európai Bizottságok, hogy tudnak-e az ügyről?
Kiderült, hogy a bizottság vizsgálódik a magyar húsos cégekkel kapcsolatban - erről a testület mezőgazdasági ügyekben illetékes szóvivője, Daniel Rosarió adott tájékoztatást. Formális eljárás ugyan még nem indult, de Brüsszel hivatalosan megkereste a magyar hatóságokat, és további részleteket kért az ügyben. Ennek alapján uniós szankció lehet a történet vége. Hasonló tiltott támogatásra bukkant a bizottság korábban a Malévnél is, ami hozzájárult a légitársaság bedőléséhez.
A húsiparban jó ideje nem értik, miért nem lett uniós szankció a húsipari mentőakció vége. Jó ideje sejthető, hogy a veszteséges cégek nem azért kaptak pénzt, mert jó üzleti lehetőséget jelentettek, hanem inkább azért, mert éppen így diktálták a kormány és az érintett önkormányzatok politikai érdekei. Emiatt feljelentések, panaszok érkeztek Brüsszelbe.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére