Az EU által termelt GDP 2017 elérte a 15 300 milliárd eurót, aminek több mint a felét mindössze három tagállamnak, Németországnak, az Egyesült Királyságnak és Franciaországnak köszönhet.
A német hozzájárulás például önmagában 3300 milliárd eurót jelentett, azaz több mint ötödét az összeurópai teljesítménynek. A második helyezett britek már jelentősen le vannak maradva, főleg úgy, hogy 2016 és 2017 között 0,9 százalékponttal csökkent a hozzáadott értékük. Mindezzel együtt, így is meg tudják előzni az összességében 14,9 százalékot hozó Franciaországot.

Magyarország mindössze az uniós GDP 0,8 százalékát állítja elő, ezzel pedig épphogy megelőzzük Szlovákiát, viszont Görögország és Románia is előttünk található a friss adatok szerint. (Az EBRD nem hisz a magyar gazdasági csodában.)
Érdekesség, hogy 2016-hoz képest hiába emelkedett 113-ról 123 milliárd euróra a GDP, a magyar hozzáadott érték mértéke - mivel ezen időszak alatt az EU is erősödni tudott - ugyanannyi maradt. Egy év alatt egyébként kiemelkedő változást - a már említett Nagy-Britannián kívül - senki sem tudott produkálni, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy az eurózóna tagállamai fél százalékkal növelték arányukat.
Ha már eurózóna: az ide tartozó 19 ország az uniós GDP 72,9 százalékát állította elő 2017-ben, avagy másképp mondva 11 200 milliárd eurónyi GDP-ről gondoskodtak.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót