Nem lát inflációs nyomást az eurózónában az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsának tagja Ewald Nowortny - idézte a bankár nyilatkozatát a Bloomberg, amivel célzást tett arra, hogy az európai jegybank nem tervezi tovább emelni 1,5 százalékon álló alapkamatát. Az inflációs várakozások stabilak, belátható időn belül sem az olajárak, sem általában a kereslet oldaláról nem láthatók olyan tényezők, amelyek ezek emelkedéséhez vezethetnének - tette hozzá. Az ECB idén két lépcsőben 1,5 százalékra emelte alapkamatát, amelyet több neves közgazdász is bírált, ám Nowotny szerint a bank ezzel csak alapfeladata, az árstabilitás biztosítása követelményének felelt meg. Júliusban 2,5 százalékra csökkent az éves infláció az eurózónában a júniusi 2,7 százalékról - az ECB kissé két százalék alatt akarja tartani a pénzromlás ütemét.

A bankár eltúlzottnak tartja azokat az értékeléseket, amelyek szerint az eurózóna a recesszió felé tartana, szerinte korai ilyen előrejelzéseket tenni, az idei folyamatok jó alapot teremtenek majd arra, hogy 2012-ben folytatódjon a GDP bővülése. Nowotny azt is túlzásnak tartja, hogy a bankok egymás közti hitelezése ugyanúgy lefagyhat, mint a Lehman Brothers 2008. szeptemberi bedőlését követően. Ugyanakkor felszólította az eurózóna kormányait, hogy fogadják el az európai stabilitási eszköz (EFSF) jogköreit kibővítő második görög segélycsomagot, ami lehetővé tenné, hogy az EFSF vásárolja az övezet államainak kötvényeit és megmentsen bajba kerülő bankokat.

Ezzel levenné a terhet az ECB-ről, amely az elmúlt hetekben korábbi állampapír-vásárlási programjának felújításával vásárolt spanyol és olasz kötvényeket a rájuk nehezedő piaci nyomás enyhítése érdekében. A bankár emellett az EFSF 440 milliárd eurós tőkéjének emelését is szükségesnek tartja, szerinte a kormányoknak erről is dönteniük kellene. Nowotny kifogásolja a politikusok halogató magatartását.