A 2015 júniusában regisztrált 37-ről 17 százalékra csökkent azok tábora, akik a Nyugattól való eltávolodást tartották fontosnak.
52 százalék szerint a NATO-országoknak nincs alapjuk óvakodni Oroszországtól, 31 százalék azonban ezzel ellentétes véleményről számolt be. 57 százalék szerint az oroszok okkal félnek a NATO-tól, 31 százalék szerint nem.
A megkérdezettek 70 százaléka úgy vélekedett, hogy Oroszország fontos szerepet játszik a nemzetközi problémák megoldásában, 13 százalék szerint Moszkvának döntő szerepe van ebben. 27 százalék vélekedett úgy, hogy az orosz álláspont nem meghatározó a nemzetközi ügyek megoldásában.
A válaszadók 44 százaléka fontosnak tartotta, hogy Nyugaton milyen véleménnyel vannak Oroszországról, 51 százalék azonban közömbös ezzel szemben.
A Levada-központ 2014 októberében publikált felmérése szerint az oroszok 79 százaléka Oroszország olyan ellenfeleinek tekintette a legjelentősebb nyugati államokat, amelyek saját problémáikat Moszkva rovására kívánják megoldani és ha alkalmuk nyílik rá, kárt okoznak neki. Mindössze 8 százalék tekintette az Egyesült Államokat és Nyugat-Európa országait olyan partnereknek, amelyeknek közös érdekeik vannak Oroszországgal.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Frontális baleset történt Budapesten
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Zelenszkij Trump floridai üdülőjébe utazik, sok minden eldőlhet az év vége előtt
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza