Az idei első negyedévben 0,2 százalékkal csökkent évesítve az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) a Bureau of Economic Analysis csütörtökön közzétett második becslése alapján.
Az április 30-án közzétett előzetes becslésben nagyobb mértékű, 0,3 százalékos GDP-csökkenés szerepelt az első negyedévre.
A washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala adatai szerint a tavalyi év negyedik negyedévében 2,4 százalék volt az évesített GDP-növekedés.
Az első negyedévben a GDP-csökkenés elsősorban a GDP kiszámításánál negatív előjellel figyelembe vett import növekedését, valamint a szövetségi kormányzati kiadások csökkenését tükrözte, amely mozgásokat részben ellensúlyozta a beruházások, a fogyasztói kiadások és az export növekedése.
A módosított becslés a beruházások felfelé módosítását tükrözte, amelyet részben ellensúlyozott a fogyasztói kiadások lefelé módosítása.
A közlemény szerint az első negyedévben a GDP-zsugorodás a tavalyi negyedik negyedévben látott növekedéssel szemben elsősorban az import növekedését, a fogyasztói kiadások emelkedésének lassulását és a kormányzati kiadások visszaesését tükrözte, amelyeket részben ellensúlyozott a beruházások és az export bővülése.
A gazdasági teljesítmény kétharmadát adó fogyasztói kiadások 1,2 százalékkal, 2023 második negyedéve óta a legkisebb mértékben nőttek az idei első negyedévben a tavalyi negyedik negyedévben jegyzett 4,0 százalékos bővülést követően. Az előzetes becslésben nagyobb, 1,8 százalékos növekedés szerepelt.
2024-ben az amerikai GDP 2,8 százalékkal nőtt a 2023. évi 2,9 százalék után.
Tavaly a GDP-növekedést elsősorban a fogyasztói kiadások, a beruházások, az export és a szövetségi kormányzati kiadások növekedése erősítette, gyengítette viszont a GDP kiszámításánál negatív előjellel figyelembe vett import emelkedése.
Teljesen elgurult Trump gyógyszere, 50 százalékos vámot kaphat az EU
Az amerikai elnök szerint sehová sem vezetnek a tárgyalások a kereskedelmi blokkal, ezért június 1-től hatalmas tarifákat kaphatnak az Európai Unióból származó áruk.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek