A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden azt közölte nem végleges számítások alapján, hogy a december végével záródott három hónapban mintegy 41,9 millió ember állt alkalmazásban Németországban. Ez a legmagasabb mutató a két Németország 1990 októberi újraegyesítése óta.
A negyedéves szám 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miközben a hazai össztermék 0,6 százalékkal zsugorodott.
Az alkalmazottak számának a növekedése lassult a tavalyi utolsó negyedévben, miután a bővülés az első negyedévben 1,4 százalék, a másodikban 1,2 százalék, a harmadik negyedévben pedig még 1,1 százalék volt.
Legolvasottabb
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Példátlan: Melania Trump vezeti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését
Romba dőlhet? Deák Dániel leleplezte a Medián-mérést
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Estére megingott a forint