A már korábban közzétett végleges feldolgozóipari és a pénteken közzétett szolgáltatóipari BMI adatok összesítésével képzett végleges júliusi kompozit BMI az előzetessel megegyező 54,3 pont lett, kisebb a júniusi 54,9 pontnál.
Júliusban az euróövezeti szolgáltatóipari BMI végleges értéke az előzetes 54,4 pontnál alacsonyabb 54,2 pontra csökkent a júniusi 55,2 pontról - írja az MTI. A szolgáltatóipari BMI júniusi 55,2 pontos értéke négy havi csúcs volt, a július 54,2 pont pedig másfél éve a második legalacsonyabbnak számít. (Lassult a kínai feldolgozóipar növekedése.)
Kapcsolódó
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.
Rob Dobson, az IHS Markit igazgatója a kimutatás megállapításait kommentálva rámutatott, hogy az euróövezet a jelek szerint a korábbinál valamivel gyengébb lendülettel indult neki a harmadik negyedévnek. Júliusban mind a termelés, mind a megrendelések növekedésének üteme lassult kissé az előző hónapokhoz képest. "Ha a főbb mutatók továbbra is a jelenlegi trend szerint alakulnak, a harmadik negyedévben az Eurostat által a második negyedévre kimutatott, a vártnál alacsonyabb 0,3 százalékkal közel megegyező GDP-növekedésre lehet számítani" - fogalmazott.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól