A módosítások mellett a lengyel felsőházban a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szenátorai szavaztak, az ellenzéki Polgári Platform (PO) ellenezte őket, előterjesztve saját, végül leszavazott módosításait. Az elfogadott módosítások a bíróságok szervezetéről, az országos igazságügyi tanácsról, valamint a legfelsőbb bíróságról szóló törvényre vonatkoznak, változnak az alkotmánybíróságról szóló törvény végrehajtási előírásai is.
Korlátozzák többek között az igazságügyi miniszter szerepét a bírósági elnökök leváltásában. Emellett az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően enyhülnek a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésére vonatkozó előírások.
Az alkotmánybíróságra vonatkozó módosítás lehetővé teszi, hogy közzétegyék a lengyel jogi közlönyben azt a három alkotmánybírósági döntést, amelyeket a korábbi, jórészt az előző kormány idején kialakult összetételű testület hozott. A kihirdetéskor megjegyzik, hogy a döntések törvénysértő módon születtek, és már nem hatályos jogszabályokra vonatkoznak. A három említett döntés kihirdetése szintén az Európai Bizottság ajánlásai között szerepelt.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfő este a 7. cikk szerinti eljárás, valamint a szenátus által jóváhagyott módosítások kapcsán a Polsat News lengyel kereskedelmi televízióban jónak minősítette a Brüsszellel folytatott párbeszéd légkörét.
Elmondta: Lengyelország nem térhet le a bírósági reform útjáról, viszont a maga részéről már kezdeményezett benne "néhány első változást". "Néhány újabbat valószínűleg bevezetünk" - mondta, hozzáfűzve, hogy ez a parlament szuverén hatásköre.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Itt valami mélyen félrement, nemcsak a hírekben, hanem a valóságban is

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Trump és Orbán toboroz: a csatákat új helyszíneken vívják, de ebben durván lemaradt a Fidesz

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni
