Az, hogy az olaszok több mint fele még bizalommal van a római kormány iránt, nagy eredmény, hiszen az utóbbi három év alatt ez a harmadik kormány, amely nem parlamenti választások útján került hatalomra - kommentálta a felmérés adatait Ilvo Diamanti olasz szociológus. Emlékeztetett, hogy Mario Monti 2011 novemberében alakult kormányának 74 százaléknál magasabb volt a támogatottsága, Enrico Letta miniszterelnök kormányának tavaly áprilisban több mint 60 százalékos.
Az olasz politikusok népszerűségi listáját jelenleg Matteo Renzi vezeti 64 százalékkal, második a Renzi által leváltott volt kormányfő, Enrico Letta 52 százalékkal.
Az olasz kormány vezető erejét képező Demokrata Párthoz (PD) közel álló balközép La Repubblicában megjelent felmérés szerint az olaszok több mint fele azt gondolja, hogy az alig tíznapos Renzi-kormány teljesíteni tudja az ígért gazdasági-alkotmányos reformokat. A megkérdezettek 33 százaléka szerint a Matteo Renzi vezette csapat 2018-ig kormányon marad. 31 százalék szerint a Renzi-kormány egy évnél tovább vezeti Olaszországot, de nem tart ki 2018-ig. 29 százalék szerint az új olasz kormány legfeljebb egy évig marad a helyén.
A válaszokból az derül ki, hogy ha most lennének a választások és csak a balközép és jobbközép között lehetne választani, az olaszok több mint 59 százaléka a Matteo Renzi vezette balközépre szavazna, több mint 23 százalék a Silvio Berlusconi vezette jobbközépre. A többiek nem mennének el választani. Ami a pártokat illeti, a PD jelenlegi támogatottsága 34,8 százalékos a tavaly februári parlamenti választásokon elért 25,4 százalékkal szemben. A novemberben alakult, Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá Olaszország (FI) 21,5 százalékon áll. A tavalyi választásokon (25,6 százalékkal) első 5 Csillag Mozgalom (M5S) jelenleg 21,3 százalékos támogatottsággal bír. A felmérés érintette az ukrajnai helyzetet is. Az olaszok 41,4 százaléka úgy látja, az ukrajnai konfliktusnak súlyos következményei lesznek Európára.
Legolvasottabb
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Lángszóróval felfegyverzett merénylő tarolt le egy energiaszolgáltatót
Időzített bomba ketyeg az Adrián: centiről centire nyeli el a víz a csodaszép várost
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült
Feldúlták a nagyvárosokat, semmibe vették a kapitalizmust és újraértelmezték a lakásmaffiát