Lengyelország és az USA hamarosan aláírhat egy előszerződést egy atomerőmű építéséről Lengyelországban - írta az onet.pl Wójciech Jakóbik, a BiznesAlert.pl. főszerkesztőjének cikkére hivatkozva. Donald Trump varsói látogatása idején lengyel kollégája Andrzej Duda azt mondta, hogy a "belátható időn belül" aláírják a nemzetközi szerződést, amely megteremtheti a feltételeket Lengyelországban az atomenergia felhasználásához.
A BiznesAlert információja szerint egy ezzel kapcsolatos előszerződést írhatnak alá már októberben. Ennek alapján a lengyel fél megismerheti az amerikai cégek javaslatait, illetve az amerikai pénzügyi modellt, amely lehetővé tenné az atomenergia meghonosítását Lengyelországban. A beruházás költségeit mintegy 140 milliárd zlotyra becsülik (11,2 ezer milliárd forint). Varsó hivatalosan továbbra is nyitott a franciákkal és a koreaiakkal való tárgyalásokra a nukleáris együttműködésről.
Az atomenergia ellenfelei Lengyelországban azt mondják, hogy az amerikaiakkal kötött megállapodás, inkább az USA atomenergetikai szektorát élesztené fel fel, amely nem produkált új terveket hosszú évek óta. Úgy vélik, hogy Lengyelország túlzottan kiszolgáltatottá válhat egy szállítónak, mármint az USA-nak, miután attól gázt (LNG-t) is vásárolnak. Az atomlobbi szerint az USA biztosítaná a költséges beruházás anyagi feltételeit és az amerikai jelenlét az energetikában csökkenti Európa keleti felén az orosz energiafüggőséget.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó