Az újonnan diagnosztizált koronavírusos fertőzöttek elsősorban a nyugati és a déli tagállamokban bukkantak fel, a szakértők szerint azért, mert a fiatalabbak közül egyre többen és mind gyakrabban hagynak fel a szájmaszkok viselésével.
Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója az Axios hírportálnak úgy fogalmazott: nem meglepő, hogy az új fertőzéseket a fiatalok körében regisztrálják. Fauci arra figyelmeztetett, hogy a fertőzés a fiataloknál ugyan enyhébb tüneteket okoz, de otthon megfertőzik az idősebbeket is, akiknél a vírus sok esetben halálhoz vezet.
Megnövekedett az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az északnyugati Washington államban, Minnesotában, Michiganben, Kaliforniában, Arizonában és Floridában. A keleti parti Floridában a helyi egészségügyi hatóságok hétfői adatai szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 100 ezret.
Ron DeSantis, floridai kormányzó még szombaton úgy nyilatkozott: "radikális irányváltozás" történt a járvány terjedésében, mert a fertőzés most elsősorban a 20-as, 30-as éveiben járó korosztályokat érinti. Hozzátette, hogy e korcsoportokban a fertőzés többnyire nem jár tünetekkel és nem igényel kórházi kezelést.
Hasonlóképpen nyilatkozott a múlt héten Greg Abbott, Texas kormányzója is. Abbott egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az újonnan regisztrált fertőzöttek elsöprő többsége 30 év alatti. A politikus a járvány erőteljesebb terjedését a Hősök emléknapján tartott összejöveteleknek és ünnepségeknek tudta be.
Legolvasottabb
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Elszabadulnak az építőanyagárak – már áprilistól fájni fog az építkezés
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Ebbe a három budapesti kerületbe özönlenek az emberek
Hormuzi-szoros: Irán kemény üzenetet küldött
Követni is alig lehet, úgy megtáltosodott a forint