Miután Bulgária, Törökország és Katar kormányfői megállapodtak egy új, a román határt a törökkel összekötő, 300 kilométeres bolgár autópálya építésében, ma az illetékes miniszterek ültek össze Szófiában a részletek tisztázására - jelentette a Novinite szófiai hírügynökség.
Az elképzelés egyelőre az, hogy a három ország vegyesvállalatot hoz létre a projekt realizálására, bár a bolgárok bíznak benne, hogy Katar vállalni fogja a finanszírozást, és számítanak ománi és kínai befektetőkre is. A Rusze-Velikovo Tarnovo-Szvilengrad-Isztambul autópálya természetesen fizetős lesz. Ruszénél a sztrádát egy új Duna-hídon, vagy a folyó alatt vezetett alagúton csatlakoztatnák a 9-es számú páneurópai közlekedési-szállítási folyosóhoz - ehhez azonban előbb el kell nyerjék a románok hozzájárulását. A Standart szófiai újság beszámolója szerint Bojko Boriszov miniszterelnök a terv finanszírozásáról elmondta, hogy ahhoz nem kaphatnak uniós támogatást. A költséget mintegy 1 milliárd euróra, az út megépítéséhez szükséges időt három évre becsülik.
A szerbek nem örülnek ennek a projektnek, amely már a második, Törökországba vezető bulgáriai autópályát hozná létre, holott a már meglevő, 4-es korridor is erős konkurenciát támaszt a szerb 10-es számú korridornak. Ezt a versenyt vádolják azzal, hogy miatta tavaly 22 százalékkal csökkent a Szerbián áthaladó teherautó-forgalom, s az ország határain 25,3 százalékkal kevesebb áru haladt át, mint az előző évben.
Ingatlankonferencia 2012
Hogyan és mikor lehet vége az ingatlanpiac válságának? Jön még aranykor vagy örökre vége a szép időknek? Lehetőségek és kihívások 2012-től az ingatlanpiacon – ingatlankonferencia a Napi Gazdaság szervezésében 2012. május 31-én. Trendek, lehetőségek, paradigmaváltás, ahogy a szakma látja. Neves előadók, kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, jövőkép.
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná