A hadsereg azt közölte, hogy megtorolták a támadást, ami súlyos áldozatokat követelt, de független megerősítés nem volt azonnal lehetséges, mivel a hegyvidéki afgán határ mentén fekvő körzetek az újságírók és az emberi jogi szervezetek számára tiltott területnek számítanak – írta a Reuters.
"Afganisztánon belülről, a nemzetközi határon túlról érkező fegyveresek tüzet nyitottak a pakisztáni csapatokra Kurram körzetben" - áll a hadsereg médiaszárnyának közleményében.
A Tehrik-e-Taliban Pakisztán (TTP), vagyis a pakisztáni tálibok, amelyek Kabul eleste után megújították szövetségüket az afgán tálibokkal, vállalták a felelősséget a vasárnapi támadásért.
Az afgán kormány tagadta, hogy a lövések afgán területről érkeztek volna.
"Biztosítjuk a többi országot, különösen a szomszédainkat, hogy senkinek sem engedjük meg, hogy afgán földet használjon ellenük" - mondta Bilal Karimi, az afganisztáni tálib kormány helyettes szóvivője a Reutersnek.
Az afgán tálibok tavaly év végén közvetítő szerepet játszottak a TTP és a pakisztáni kormány közötti tárgyalásokon.
Ezek a tárgyalások decemberben meghiúsultak, azóta a határ mentén a pakisztáni erők ellen sorozatos támadások történtek.
A katonai nyilatkozat szerint Pakisztán határozottan elítéli, hogy a fegyveresek afgán földet használnak Pakisztán elleni tevékenységre, és elvárja, hogy az ideiglenes afgán kormány a jövőben hagyjon fel az ilyen cselekményekkel.
A pakisztáni biztonsági erők éppen egy nappal korábban fejeztek be egy háromnapos hadműveletet a déli Beludzsisztán tartományban két katonai támaszpontot megtámadó fegyveresek ellen. A támadásokban legalább kilenc katona vesztette életét. bővebben
"Ígéreteinek megfelelően a tálib kormánynak véget kell vetnie az ilyen határokon átnyúló militáns támadásoknak" - mondta közleményében Sheikh Rasheed Ahmad pakisztáni belügyminiszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Amerikai tragédia: elfordulnak az utazók a világ legkedveltebb célpontjától

Egynapos turisták lephetik el a Balatont
