A kezdeményezéshez csatlakoztak Athén tömegközlekedésének a dolgozói is, a fővárosban 24 órára leálltak a metrók, a buszok, a villamosok és a trolik is. A tengerészek szintén sztrájkba léptek, és az újságírók szakszervezete is háromórás szolidaritási sztrájkot jelentett be. Valamint az Infostart összefoglalója szerint a munkabeszüntetés érinti a polgármesteri hivatalokat és prefektúrákat is.
A kormány szerint a pénteken megvitatandó nyugdíjreform a több évtizedes fenntarthatóságot célozza meg. A csomag - így a kabinet - egyebek közt megkönnyítené a nyugdíjasoknak a munkába való visszatérést. De a szakszervezetek úgy vélik, hogy az új reform a pénzügyi válság idején alkalmazott gazdasági szigort viszi tovább és a nyugdíjak csökkenésével jár.
A válság és a megszorító intézkedések a nyugdíjrendszert is érintették, a nyugdíjkorhatárt például 67 évre emelték. A hét hónapja beiktatott Kiriákosz Micotákisz kormányfő választási kampányában egyebek közt adócsökkentést és tizenharmadik havi nyugdíjat ígért - emlékeztettek a szakszervezetek.
A görög válság idején hússzor csökkentették a nyugdíjakat az országban. A helyi idősek nyugdíjasok járandóságai olyan alacsonyakká váltak a 2010-ben kirobbant adósságválságot követő megszorítócsomagok miatt, hogy csak egy régi trükkel tudják megőrizni korábbi életszínvonalukat, nevezetesen azzal, hogy elköltöznek hazájukból - ahogy azt korábban részletesen bemutattuk.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem