A első hivatalos becslés szerint 2001. negyedik negyedévében év/év alapon 0,2 százalékkal bővült a GDP az USA-ban, azaz az amerikai gazdaság teljesítménye rácáfolt az 1,1 százalék körüli zsugorodást valószínűsítő elemzői várakozásokra. Tavaly 1,1 százalékkal bővült a GDP, ami 1991 óta a leglassabb ütem. Szinte biztos, hogy a Fed nem nyúl az irányadó kamathoz, hiszen a jelek szerint a gazdaság feltámadóban van.
A GDP várakozások plusz 0,4 százalék és mínusz 2,5 százalék között szóródtak. Az elemzők szerint a negyedik negyedévben elsősorban az húzta lefelé az amerikai GDP-t, hogy a vállalatok a kereslet hiánya miatt folytatták raktárkészleteik leépítését. Ezzel szemben a fogyasztói költekezés fellendült, mert erősödött a hit, hogy a gazdaságban hamarosan újra megindul a fellendülés.
A Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) a szinte egyöntetű várakozás szerint nem csökkenti a jelenleg 1,75 százalékos irányadó kamatot, mert az utóbbi időben napvilágot látott, a gazdaság jövőbeli teljesítményére utaló adatok a korábban feltételezettnél rózsásabb kilátásokat vetítenek előre. Alan Greenspan különben is fejét megvakarva a múlt héten a szenátusi meghallgatásakor már úgy nyilatkozott, hogy számos kockázati tényezőt emlegető január 11-i beszédében feltehetően rosszul fejezte ki magát. A döntést várhatóan magyar idő szerint 20 óra 15 perckor teszik közzé.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.