Kezdetben vala – a racionális geológusok szerint mintegy hatvanmillió évvel ezelőtt – a thesszáliai síkság helyén egy óriási tó, amelynek kiszáradása után a páncélkeménységűvé szikkadt hordalékanyagokat elegáns és karcsú, több száz méter magas sziklákká erodálták a földcsuszamlások és a viharos szelek. Az égnek meredő, oldalaikon barlangokat, üregeket rejtő sziklákat a magányra, az Istennel való párbeszédre vágyó remeték a X. század körül fedezték fel. A fénykor Miként a világi életben, a szerzetesközösségek életében is megkülönböztethetünk jó és rossz időszakokat. A fénykor a XIV-XV. századra tehető – az egyik leghíresebb szerzetes, Athanasziosz 1334-ben alapította meg a Nagy Meteóra kolostort és teremtette meg a szervezett kolostorélet alapjait –, akkoriban több mint negyven kolostor működött itt. Az abban az időben még létező bizánci császárság és a független szerb állam is bőkezűen támogatta a szerzeteseket, akik közül sokan előkelő családok sarjai voltak. A Balkánt nem sokkal később elfoglaló törökök sem háborgatták a közösségeket. A kolostorok lakói évszázadokon át az ortodox görögség történelmének, hagyományainak, művészeteinek őrzői voltak. A falak közt ma is készülnek freskók, virágzik az ikonfestészet, a kincstárban régi evangéliumok, továbbá kódexek és más kéziratok sorakoznak, amelyek a görög klasszikusok (filozófusok, zeneszerzők, híres szerzetesek) műveit örökítik meg. Jelenleg fél tucat kolostor működik, és fogadja a káprázatos sziklakompozícióktól tágra meredt szemű látogatókat. Élet ég és föld között Please, don’t take pictures of me! – figyelmezteti angolul a jegyszedő apáca az egyik kelekótya turistát az Ájiosz Sztefánosz kolostor bejáratánál. Ennek különlegessége, hogy 1961 óta apácák lakják, és Szent Haralambosz csodatévő koponyáját is itt őrzik, eme ereklye ugyanis a kollektív emlékezet szerint a környéken történő körbehordozása esetén alkalmas volt a pestisjárvány lokalizálására. Nem hogy fényképezni, még szóba elegyedni sem igen lehet a turisták számára belépőket és ikonokat árusító apácákkal; elnéző, kedves mosollyal néznek keresztül rajtunk. A kenyéren, mézen, sajton és tejen élő apácák és szerzetesek szorgalmas földművesként minden talpalatnyi helyet megművelnek a sziklák közelében, kertészkednek, gyümölccsel, szőlővel foglalkoznak. A kolostorok lényegében önellátóak, miközben naponta több ezer turistát képesek fogadni, igaz, a lakók túlnyomó többsége az invázió idejére visszavonul. A Nagy Meteóra Kolostor Manapság már többnyire lépcsők visznek fel a szédítő magasságba és ahol nincsenek grádicsok, ott rácsos ketrecben, láncokon húzzák fel a lakók táplálására szolgáló élelmet. A látogató számára rejtély, hogy az első szerzetesek miképp tudtak feljutni a sziklák tetejére; arra gyanakszunk, hogy valamikor a X. század folyamán a torony alakú természeti képződményeket még magas fák övezték, amelyeket utóbb kivágtak. A feljutás azonban ezt követően sem lehetett kényelmes a csörlők és kötelek segítségével felhúzott hálókban. A Nagy Meteóra Kolostorig több mint másfél száz sziklába vájt lépcsőfokot kell legyűrni. Félezer méter magasan vagyunk a thesszáliai síkság fölött és mintha repülőgépről tekintenénk a szikrázó mediterrán nap fényében fehérlő falvakra. Kalambaka és Kasztrati Lefelé jövet elgyönyörködhetünk a sziklatömbök lábainál heverő Kasztraki szerelmes fiataljainak áldozatkészségében: a falucska fölött több száz méter magasan az üregekben színes kendők százai virítanak. Évről évre ugyanis az, aki kendőt kap egy hölgytől, Szent György napján felviszi, hogy ajándékozója (és mindenki más) számára bizonyítsa érzései komolyságát. A falucska a három kilométerre lévő Kalambaka mellett – itt található Görögország egyetlen márvány szószéke – egy modern sport, a sziklamászás szerelmeseinek is támaszpontul szolgál. A Meteóráknál így keveredik múlt és jövő, a kolostorok meglátogatása mellett akár részt vehetnénk alapfokú sziklamászó tanfolyamokon is.