Fizetőképtelensége miatt a Fővárosi Bíróság elrendelte a tatabányai Omega Park bevásárló- és szórakoztató központ tulajdonosa és üzemeltetője, a Turul Center 2006 Kft. felszámolását. Az eljárás kezdeti szakaszában a társaság vagyoni helyzetének és a hitelezői igények nagyságának felmérésénél tartunk - mondta lapunknak Szarka Norbert felszámolóbiztos, az Exerem Gazdasági Szolgáltató Kft. munkatársa. A hitelezőkkel egyeztetve reorganizációval, válságkezeléssel próbálják gazdaságossá tenni a létesítmény működését. Ez szolgálja a hitelezők érdekét, mert az épületegyüttes bezárása jelentős vagyonvesztést eredményezne. Meg akarják menteni a mintegy ötmilliárd forintos befektetéssel épített, 2007 decemberében nyitott, de még nem teljes kapacitással működő létesítményt. Ennek jegyében egyenként tekintik át az épületben helyiséget bérlők szerződését, megvizsgálják, hogy milyen módon tudnák megtartani őket, illetve lehetőséget nyújtanának számukra, hogy belátható időn belül nyereségesen működhessenek. A jelentős tartozást felhalmozott bérlőktől azonban megválnak, éppen a többi bérlő érdekében. Az így felszabaduló üzleteket új bérlőknek adják ki. Szarka Norbert utalt arra, hogy már ígéretes tárgyalásokat folytatnak országos hálózattal rendelkező élelmiszer-kereskedelmi lánccal, gyorsétterem-hálózattal és könyváruházzal is. Elképzeléseik szerint a nagy forgalmat és látogatottságot generáló, úgynevezett mágnesbérlők bevonása után a még fennmaradt szabad üzlethelyiségekre könnyebben találnak majd bérlőket. Ezt a célt szolgálja többek között a hamarosan megnyíló, nemzetközi versenyekre is alkalmas bowlingpálya. Az ingatlan kiváló adottságait, egyedi építészeti jellegét kihasználva kiállítások, ingyenes orvosi szűrővizsgálatok, divatbemutatók, családi, ifjúsági és gyermekprogramok rendezésével erősítik az Omega Park kulturális és szórakoztató szerepét. Az online cégbírósági adatok szerint a 135,64 millió forint jegyzett tőkéjű Turul Center 2006 Kft. tulajdonosa a tatabányai Csuport János érdekeltségébe tartozó Royal-Immo Kft. A felszámolási eljárás későbbi szakaszában a felszámoló az ingatlant a törvényi szabályoknak megfelelően értékesíti. A működő bevásárlóközpontot piaci áron adnák el, ez szolgálná leginkább a hitelezők érdekeit. Ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy a társaság és a hitelezők a bíróság előtt egyezséget kössenek, így a korábbi cégjogi állapot állna helyre egy stabilabb működési környezetben.