Lelőtték szombaton minnesotai otthonában Melissa Hortmant, az állam képviselőházának korábbi elnökét, valamint a férjét is. Tim Walz minnesotai kormányzó szerint a házaspár politikai indíttatású merénylet áldozata lett.
Walz szerint szintén politikai okokból lőttek rá egy másik politikusra, John Hoffman demokrata párti szenátorra és feleségére, akik mindketten megsebesültek.
A kormányzó szombati sajtótájékoztatóján az elkövetők felelősségre vonását ígérte és azt mondta, hogy mindenkinek, Minnesotában és országszerte is ki kell állnia a politikai erőszak minden formájával szemben. Walz egyúttal felszólított mindenkit, hogy ne vegyenek részt semmilyen politikai megmozduláson az államban, amíg a gyanúsítottat kézre nem kerítik.
Donald Trump amerikai elnök arról beszélt, miután értesült a támadásokról, hogy
a szörnyűséges politikai erőszakot nem szabad megtűrni.
Drew Evans, a minnesotai bűnüldözési hivatal főfelügyelője közölte: a hatóságok nagy erőkkel keresik a gyanúsítottat, aki a helyi tisztségviselők szerint rendvédelmi tisztnek öltözve követte el a bűncselekményeket.
Nem hivatalos források beszámolói szerint a hatóságok jelenleg azt gyanítják, hogy egy 57 éves, Vance Boelter nevű férfi a merénylő.
Bob Johnson, az állam közbiztonságért felelős megbízottja ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a gyanúsított „az egyenruháinkba vetett bizalmat használta ki, ami mélyen felkavaró árulás azok számára, akik becsülettel és felelősséggel viselik ezt az egyenruhát”.
Mark Bruley Brooklyn Park-i rendőrfőnök elmondta, hogy egy álrendőrautót is találtak, amelyet vélhetően a gyanúsított használt, és benne találtak egy írást, amelyben politikusok és más tisztviselők nevei szerepeltek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért