A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
A 8 milliárd 655 millió forint keretösszegnek számít. Ebből - egyebek mellett - a következőket kell elvégezni:
Kapcsolódó
- több esetben kiderült, hogy a több rétegben épült történeti falaknak vagy nincs vagy nem megfelelő az alapozása, ezért elsődleges az alapok vizsgálata, föltárása és kiegészítése,
- a történeti falak közül vannak, melyek a korábbi műemléki helyreállítás során középkori felületükkel mutatkoznak meg és vannak, melyek a 19. század folyamán készült köpenyezést mutatják - a középkori falfelületek esetében a munka restaurátori felügyelettel végezhető csak,
- a hiányok pótlására csak a meglevő kő- és tégla anyaghoz minőségben, színben és textúrában hozzá igazított elemeket lehet használni,
- a II. világháború után készült javítások esetében cementes (sokszor a környezetnél sokkal erősebb) anyagokat használtak falazáshoz és fugázáshoz, az ilyen fuga-felületeket mindenhol el kell távolítani, a környezetében okozott károkat pedig cserével megoldani, javítani,
- a falak mellvéd részét többször átalakították, ezeket a legtöbb helyen félköríves párkány választja el a várfaltól - a rossz állapotuk miatt a teljes bontás és visszaépítés a megoldás.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben műemléki védettségű, valamint világörökségi helyszínen lévő várfalon ellátott felújítási és/vagy helyreállítási munkálatokból legalább nettó 250 millió forint árbevétele származott. Az ajánlattételi határidő szeptember 10. Az értékelésnél az ár 70, míg a minőség 30 súlyszámmal szerepel.
A beruházás előzménye, hogy a Miniszterelnökség felügyelete alatt 2018. december 31-én alakult meg a Várkapitányság Nonprofit Zrt. Az új cég a budai várbeli kormányzati beruházásokat is felügyelő Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., valamint a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. összeolvadásából jött létre.
Júliusban írt ki tendert a Csikós udvar déli nyaktagja építésére a Várkapitányság. Februárban egy kormányhatározat 5,8 milliárd forintot adott a Várkapitányságnak.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót