A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló "Regionális kutatóintézeti kapacitások megerősítése" felhívás eredményét közli.
A Debreceni Egyetem 7 milliárd 436 millió forinthoz jutott a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató középüzem létrehozására, valamint a Gyógyszertudományi Kar építésére.
Kapcsolódó
A Széchenyi István Egyetem két projektben érintett. Az első a tudományos és innovációs park létrehozása 6 milliárd 766 millió forintból. A második projekt pedig a ZalaZONE Tudományos és Innovációs Park fejlesztése 4 milliárd 21 millió forintból. Ennek célja a térség kutatásfejlesztési szempontból vett versenyképességének növelése és az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése, valamint egy olyan környezet létrehozása, ahol a gazdasági szereplők és az egyetemi szféra szereplői szoros együttműködésben tevékenykednek egymás mellett. A zalaegerszegi Tudományos és Innovációs Parkban a járműipari tesztpálya jelenti a program katalizátorát, a már működő ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ pedig a tudásalapú fejlesztések gyűjtőpontja.
A Pécsi Tudományegyetem az elnyert 4 milliárd forintból a Tudományos és Innovációs Park első ütemét alakítja ki. Cél az olyan kutatási-fejlesztési infrastruktúra megvalósítása, amely a résztvevőket hozzá segíti a piaci sikerekhez.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre