Kovács Csaba a pontos vételár megjelölése nélkül annyit árult el: a két társaságért kért 1,1 milliárd forint több mint felét kínálta a vevő, aki szarvasmarha-feldolgozásra kívánja átállítani az eddig sertéshús-termékeket készítő üzemet. A vevő megszerezte a Kapuvári márkanevet is. Azt tervezi, hogy a vételár kifizetését követően, pár hónapon belül indítja újra és folyamatosan futtatja fel a termelést, amellyel elsősorban a kelet-európai piacokat célozza meg, tette hozzá az NRN Kft. ügyvezetője.
A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat.
A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később csökkentették az árat. A határidőig akkor mintegy 120 hitelezői bejelentést nyújtottak be, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben.
Az NRN ügyvezetője két hete beszélt arról az MTI-nek, hogy eredményes volt az egykori kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára kiírt, sorrendben ötödik pályázat. Akkor elmondta: egyes elemekre és a teljes vagyonra is két-két pályázat érkezett az április végi beadási határidőig. Utóbbiak egyike formai okokból érvénytelen volt, a másikat viszont a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. felszámolóbiztosaival elfogadták.
Kovács Csaba akkor megjegyezte: a pályázó kötelezettséget vállalt a gyár újraindítására, de a vételár is olyan összegű, hogy az alapján nem a vagyon értékesítésére törekszik a vevőjelölt.
Legolvasottabb
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar