Érvénytelenítette a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletét a Vnyesekonombank felperes, valamint a felszámolás alatt álló Malév és társai, mint alperesek ügyében, és új határozathozatalra utasította az első fokú bíróságot - az MTI beszámolója szerint ezt szerdán hírdette ki a Ítélőtábla.
A Fővárosi Törvényszék első fokon az idén februárban kimondta, hogy szabályos volt a Malév két leányvállalatának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által bonyolított értékesítési eljárása.
Az MNV részben közvetlenül, részben egy leányvállalatán keresztül 2012 októberében vette meg a Malév felszámolójától a Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt.-t és a szintén földi kiszolgálást végző Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft.-t.
Az orosz Vnyesekonombank - amely a Malév kisebbségi tulajdonosa és egyben hitelezője volt - megtámadta a szerződést, és a vételár aránytalanságára és eljárási hibákra hivatkozva kérte a cégek átruházásának érvénytelenítésével az eredeti állapot
helyreállítását.
A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Vnyesekonombank keresetét, amelyet az orosz bank megfellebbezett.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet