Az összforgalom 29,234 milliárd forintról 34,774 milliárd forintra emelkedett.

BÉT négy vezető részvényéből háromra céláremelés érkezett, és a hét folyamán jelentő négy blue chip harmadik negyedéves eredményei rendre felülmúlták az elemzői várakozásokat – derül ki az Equilor MTI-nek küldött heti összefoglalójából.

Hétfőn az Autonomous Research 17 554 forintról 17 846 forintra emelte az OTP 12 havi célárfolyamát változatlanul felülteljesítő ajánlás mellett, a Concorde pedig 600 forintról 950 forintra változtatta a Magyar Telekom célárfolyamát változatlanul vételi ajánlással – írta az Equilor elemzője, Varga Zoltán.

Pénteken a Richterre érkezett céláremelés: a Santander Biuro Maklerski 10 ezer forintról 11 400 forintra emelte a Richter célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülteljesítés.

Szerdán publikálta harmadik negyedéves eredményét a gyógyszeripari társaság. A bevétel az elemzői várakozások szerint alakult, az eredménysorokon viszont pozitív meglepetést okozott. Az adózott eredmény ugyan elmaradt az egy évvel ezelőtti rekordértéktől, de 33 százalékkal meghaladta az elemzői konszenzust. A menedzsment várakozása szerint a gyógyszergyártási árbevétel és az üzemi eredmény is meghaladhatja az eredeti éves előrejelzéseket.

Várakozások feletti árbevételről és magasabb nyereségről adott hírt a Magyar Telekom a hét közepén tőzsdezárás után. A harmadik negyedéves árbevétel az elemzői konszenzust 0,8 százalékkal haladta meg, amit a márciusban bevezetett inflációkövető díjkorrekció, valamint a változatlanul erős kereslet okozott. Az EBITDA 1,7 százalékkal múlta felül a konszenzust, míg az adózott eredmény a bázisidőszakhoz képest 34 százalékkal, 22,9 milliárd forintra emelkedett. Az idei évi várakozásokon nem változtatott a menedzsment.

A hét utolsó napján, piacnyitás előtt jelentő OTP pozitív meglepetést okozott. A csoport teljes bevétele a harmadik negyedévben 33 százalékkal emelkedett éves bázison, 9 százalékkal meghaladva a konszenzust, 31 százalékos nettó kamatbevétel és 18 százalékos nettó díj- és jutalékbevétel növekedés mellett. Az adózás utáni eredmény éves összehasonlításban 63 százalékkal nőtt, a külföldi leánybankok jó teljesítményének köszönhetően. A cégvezetés finomhangolta az idei várakozásokat: a teljesítő hitelek árfolyamszűrt állományának organikus növekedése elérheti az 5 százalékot, a nettó kamatmarzs tovább javulhat, a hitelkockázati költségráták csökkenhetnek, míg a 2023-as korrigált tőkemegtérülési mutató (ROE) meghaladhatja a 25 százalékot, az előző évi 18,8 százalék után.

Péntek hajnali jelentésében a Mol a második negyedévhez képest jelentős növekedést ért el július és szeptember között. A tiszta EBITDA az elemzői konszenzust 10,4 százalékkal meghaladva 976 millió dollárt tett ki. Az Equilor értékelése szerint pozitív hír, hogy a menedzsment 2,5 milliárd dollárról 2,8 milliárd dollárra emelte a 2023-as EBITDA-várakozását. Bár az adóteher a közeljövőben csökkenhet, a társaság adóterhelése továbbra is igen magas – írták, megjegyezve, hogy a bizonytalan környezetre és az adóterhelésre hivatkozva a Mol beruházási aktivitása csökkent a harmadik negyedévben és az év első kilenc hónapjában.

A héten a legnagyobb mértékben a Magyar Telekom erősödött. Árfolyama 2,89 százalékkal, 17 forinttal 606 forintra nőtt 2,723 milliárd forintos heti forgalomban.

A Richter 1,07 százalékkal, 95 forinttal erősödött, pénteken 8940 forinton zárt, 5,559 milliárd forintos heti forgalmat elérve.

Az OTP a héten 1,31 százalékkal, 180 forinttal emelkedett 13 945 forintig, 18,186 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol árfolyama a múlt heti záráshoz képest 1,9 százalékkal, 56 forinttal csökkent, pénteken 2844 forinton zárt, heti forgalma meghaladta az 5,579 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,40 százalékkal, 19,78 ponttal emelkedve 4987,64 ponton fejezte be a hetet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!