Az elmúlt öt évben 504 társasági részesedés került úgy a vagyonkezelőhöz, hogy örökös hiányában a cégek tulajdonrésze az államra szállt. Sok esetben a vállalkozások fenntartásának nincs értelme, ezért ezeket felszámolják. Máskor viszont az MNV megpróbálja tovább értékesíteni a tulajdonrészét.
Ritka, hogy igazán értékes cégeket örökölne az állam, ugyanis a vállalkozás irányítójának halálakor már nem végeznek érdemi munkát.
Kapcsolódó
Az is gyakori, hogy ezek érdemi vagyonnal nem rendelkeznek, így nem meglepő, hogy számottevő bevétele nem származott eddig az államnak a tulajdonrész-értékesítésekből. Azonban azt várják, hogy a hamarosan bevezetésre kerülő internetes árverési felület változtat ezen a helyzeten - tudta meg a lap. A rendszer bevezetésének időpontja egyelőre nem ismert.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet