"A legfontosabb a veszélyeztetett korosztály védelme és ennek érdekében segítenünk kell egymást a mindennapokban úgy, hogy a generációk közötti együttműködés gördülékeny legyen. Az Idősek Tanácsa véleményét meghallgatva azzal a javaslattal élünk miniszterelnök úr felé, hogy újra legyen egy kizárólag az idősek számára elérhető vásárlási sáv. Figyelembe véve a tavaszi tapasztalatokat a hétköznapokon ez nagy segítség lenne számukra" - írja Facebook-bejegyzésében Novák Katalin családügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
A javaslat szerint az idősek vásárlási idősávja háromról egy-két órára csökkenne, valamint csak hétköznapokon és olyan időpontban lenne, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma. Fontos az is, hogy az idősek a nekik fenntartott időn kívül is, bármikor szabadon vásárolhassanak - ismertette a miniszter a javaslatot.
Kapcsolódó
A tavaszi korlátozások alatt ez máshogy volt: vagy a 65 évnél idősebbek vagy a fiatalabbak vásárolhattak . Akkor a boltosok az időseknek fenntartott sáv (minden nap 9-12 óra között) alatti időszak forgalmának visszaeséséről számoltak be.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn pedig a tömeges célzott koronavírus-tesztelés részleteiről is beszélt.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg