A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. konzorciuma nyújtotta be. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt eredményeképpen nőtt a Budapesti Közművek távhőszolgáltatását igénybe vevők köre, ami csökkenti a helyi tüzelőberendezések számát, és így javítja a levegő tisztaságát is - közölte a BKM.
A pályázat révén 4495 folyóméter új távhővezetéket építettek, 16 új fogyasztót kapcsoltak a távhőrendszerbe, és öt, összesen 1879 folyóméter hosszúságú távvezetékpár technológiaváltó felújítása történt meg. A projekt megvalósítása során a hálózatba kötötték a Liget projekt keretében létesült új középületeket, valamint Budapest több kerületében lakóparkokat, irodaházakat és intézményeket. A meglévő távvezetékek technológiaváltó energiahatékonysági felújításának eredményeképpen 70 százalékkal csökken az érintett vezetékszakaszok hővesztesége.
A projekt révén évente összesen 105 172 gigajoule-lal (GJ) csökken a primerenergia-felhasználás, ami mintegy háromezer átlagos háztartás éves földgázfogyasztásának felel meg. A megvalósult fejlesztések eredményeképpen évente mintegy 6974 tonna üvegházhatást okozó gázkibocsátás marad el, ami megfelel közel ötszáz hektár erdő szén-dioxid-megkötő hatásának.
A projekt a Budapesti Közművek Főtáv távhőszolgáltatási divízió középtávú stratégiai célkitűzéseinek teljesítését szolgálja, egyúttal összhangban van a Nemzeti Energiastratégia 2030. zöld távhő programjával, valamint a főváros levegőtisztaságának javítását célzó budapesti klímastratégiával - hangsúlyozta a BKM.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz