Az összesen 45 milliárd forint vissza nem térítendő forrásból 25 milliárd forint hasznosulhat az energiahatékonyság fokozásában, 20 milliárd forint pedig a megújuló energia alapú hőforrásokra, hulladékhő hasznosításra és meglévő távhővezetékkel való összekapcsolásukra fordítható, írja az Energiaügyi Minisztérium Facebook-bejegyzésében.
Egy pályázó minimum 20 millió, maximum 1,5 milliárd forint támogatást igényelhet. A kérelmeket öt szakaszban lehet benyújtani, ezek közül a tegnap megnyílt első július végéig tarthat. Az egy etapban befutó pályázatok tartalmi értékelésük alapján kapnak támogatást. Nem a beérkezés sorrendje számít tehát, hanem a megfelelő, gondos előkészítés vezet sikerre.
Kapcsolódó
Hétfőn kezdődött meg a kivitelezői és termékregisztráció a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek szóló 5 milliárd forintos kiírásban. Itt kilenc szolgáltató jelentkezését már jóvá is hagyta a pályázatkezelő. A program élesben június 30-án indul.
A 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételét szolgáló beruházások. Az okosmérővel felszerelt társasházak lakói tényleges fogyasztásuk alapján, kevesebbet fizethetnek a távfűtésért.
Július 21-étől lehet pályázatokat benyújtani a Jedlik-program másik távhős kiírására. A távhőtermelők 51 milliárd forintos keretből igényelhetnek támogatást a rendszereik megújuló alapú korszerűsítésére. Egy nyertes pályázatra legalább 200 millió és legfeljebb 3,5 milliárd forint ítélhető meg. A felhívások előmozdítják a földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával, ezzel mérséklik Magyarország importkitettségét.
A csővezetékek felújításával, szigetelésével visszaszorítható a hálózati hő- és vízveszteség, ami megkönnyíti az iparági társaságok gazdálkodását. A működési hatékonyság javítása csökkenti a rezsivédelmi alap terheit, kényelmesebbé teszi a távfűtött lakásokban élő családok életét.
2025 nyarán együttesen tehát több mint 100 milliárd forint állami hozzájárulás válik hozzáférhetővé a távfűtési rendszerek fejlesztésére, zöldítésére, takarékosabb üzemeltetésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar