Létszámcsökkentéssel a vállalatok negyede számol. Mindkét csoportban tíz százalékos létszámváltozást terveznek, így a munkahelyek számának enyhe növekedése várható, mert a munkahelyek bővítését tervező cégek jóval többen vannak, mint a csökkentést tervezők - derül ki az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglalóból. A tavalyi eredmények alapján a Magyarországon működő társaságok 90 százaléka tervezi bónusz kifizetését.
A cégek többsége, 68 százaléka az előre eltervezett bónuszt fizeti ki. Csak a vállalatok 7 százaléka ért el olyan jó eredményeket, hogy a 2014 elején számoltnál nagyobb bónuszokat ad dolgozóinak. A cégek 25 százaléka fizet majd ki kevesebb bónuszt, mint amit tavaly tervezett.
A felmérés szerint a cégek nagyobb része, 57 százaléka a cafeteria esetében teljes mértékben áthárítja a munkavállalókra az adónövekedés terhét, és csak 22 százalék kompenzálja teljes mértékben a kiesést.
A vállalatok többségénél nem emelkedik majd a keretösszeg, csak 15 százalékot ér el a cafeteria összegét növelni kívánó cégek aránya. Az összeg csökkentése a cégek alig 1 százalékát érinti.
A társaságok 41 százaléka módosítani kívánja a választható elemeket, hogy az adóváltozások negatív hatását minél inkább csökkentsék.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban