Mosonyi György szakmai karrierjét az ÁFOR-nál - a Mol elődvállalatánál - kezdte. Szakértőként csatlakozott 1974-ben a Shell International Petroleum Co. magyarországi képviseletéhez, ahol 1986-tól kereskedelmi igazgatóként, majd 1994 és 1999 között a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatójaként dolgozott. Eközben 1997-ben a közép- és kelet-európai régió elnökének nevezték ki - írta honlapján a Mol Nyrt.
Mosonyi György ezt követően csaknem húsz évet dolgozott a Molnál, 1999-ben vezérigazgatóként és az igazgatóság tagjaként csatlakozott a vállalathoz. A tájékoztatás szerint oroszlánrészt vállalt a társaság akkori stratégiájának kialakításában és megvalósításában. 2011-ig tartó vezérigazgatói megbízatása alatt a legnagyobb magyarországi székhelyű vállalat valódi nemzetközi szereplővé vált. A vezérigazgatói pozícióból történt leköszönése után is nagy energiával vett részt a Mol életében, elnökként vezette a társaság felügyelőbizottságát egészen haláláig.
Menedzseri feladatai mellett több jelentős tisztséget is vállalt Mosonyi, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke volt, és évtizedek óta töltött be különböző pozíciókat a Joint Venture Szövetség elnökségében. 2012 áprilisában a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóságának tagjává választották.
Fotó forrása: Kummer János / Napi
Legolvasottabb
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Magyar kézbe adták az 57 milliárdos kereskedelmi birodalom irányítását
Nem a technológia, hanem a gondolkodás a legnagyobb akadály
A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Irgalmatlan mértékű hitelt nyújt Ukrajnának az IMF