A Magyar Telekom mára egész Budapestet lefedte a szupergyors 4G/LTE hálózatával, így a főváros lakosságának 99 százaléka számára elérhető negyedik generációs szolgáltatás - jelentette be Christopher Mattheisen, a Telekom elnök-vezérigazgatója, aki azt is elmondta, hogy a szolgáltatás több mint hatvan vidéki településen is elérhető már, így az ország lakosságának közel 27 százaléka számára nyílt meg a 4G/LTE kínálta mobilinternetezés lehetősége, kültéren. (Budapest egyébként a beltéri 4G/LTE lakossági lefedettsége 83 százalékos).
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy terveik szerint a következő év végére az egész országot lefedik az új technológiával. Az 4G6/LTE szolgáltatást a Telekom hálózat modernizációs programja tette lehetővé, a távközlési cég több tíz milliárd forintot költ az infrastruktúra megújításra - mondta lapunknak Christopher Mattheisen. A cég partnere az Ericsson volt a modernizációban.
Az egyik jelentés szerint az LTE a leggyorsabban fejlődő rendszer a mobilkommunikáció történetében. A technológia jelenleg mindenütt a telepítés és kiépítés fázisában van, a jelenlegi körülbelül 55 milliós teljes előfizetésszám a becslések szerint 2018-ra 1,6 milliárdra növekszik majd a világon. A várakozások szerint öt éven belül a világ népességének több mint fele számára elérhető lesz a technológia. Világviszonylatban a mobil adatforgalom megháromszorozódott az elmúlt egy év alatt - tette hozzá Christopher Mattheisen, aki azt is elmondta, hogy a Telekomnál ugyan nem következett be ilyen mértékű növekedés, de a Telekom adatforgalma sokkal gyorsabban nőtt, mint az ügyfélszáma. (Vagyis a meglévők sokkal nagyobb adatforgalmat produkálnak, mint korábban).
A főváros lefedésével egyidejűleg a T-Mobile forgalomba hozza az első 4G/LTE-képes okostelefonokat, így már nem csak 4G/LTE-képes táblagépen használható az új technológia, így az adat mellett hang szolgáltatásra is igénybe vehető - mondta Keszég Attila, vezérigazgató-helyettes. Jelenleg a Nokia és Samsung telefonokon lehet használni a Telekomnál a 4G-t, de minden nagyobb gyártóval tárgyalnak. A cég vezetői szerint az új eladások jelentős része 4G képes készülék lesz. Ettől pedig elkezdődhet az 4G felfutása, s ma még néhány ezerre tehető a szolgáltatásra előfizetők száma. .
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem