Ennél nagyobb arányú, 4 százalékos javulást mutat a belföldi értékesítés, amely 2013 első hat hónapjában 2,5 milliárd forint volt a tavaly első félévi 2,4 milliárd forinttal szemben. A Mapei Kft. története során először nem növekedett tavaly, 5,33 milliárd forint éves árbevételt ért el, ami csaknem 3,5 százalékkal maradt el a 2011-es évitől - emlékeztet a közlemény.
A vállalat növelni tudta megrendeléseit a Mapei által alapított hálózat - Első Magyar Építőanyag- és Burkolatkereskedők Hálózat - révén, amely beszerzési kedvezményekkel, marketingtámogatással és képzésekkel segíti a tagkereskedőket. Emellett erősebben koncentrált a felújítási piacra és szigorú gazdálkodást is bevezetett, tavaly azonban mindez nem volt elég - idézi a közlemény Markovich Bélát, a cég ügyvezetőjét.
Az idei év eleje óta a Mapei növekedése összhangban van a hazai építőipar növekedésével. Az ágazat fellendülésén és a szigorú gazdálkodáson túl a két-három éve elindított, mostanra beérett termékfejlesztés is hozzájárult a pozitív eredményhez - tájékoztatott a vállalat.
A Mapei Kft. 1991-ben alakult az olasz Mapei S.p.A. magyarországi leányvállalataként. Egy gyára működik Sóskúton, ahol építőipari segédanyagok gyártása folyik a hazai piac mellett exportra is. A cég 143 dolgozót foglalkoztat.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Újabb friss mérés érkezett: továbbra is egyértelmű a Fidesz-előny
Orbán Viktor nevetve reagált az elsöprő Tisza-előnyt mutató kutatásra: őt tartja a legjobb humoristának
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Borzalmas tragédia: beomlott a járási hivatal bejárata, halálos áldozat is van