A Malév áruszállító üzletága 2010-ben 565,4 millió forint nyereséget ért el. Az áruszállítási tevékenységet nem külön leányvállalat végzi a Malévnál. A pénteki Malév-leállás miatt a Budapest Airport kárát számszerűsíteni még korainak tartotta Hardy Mihály.
Péntek reggel hat órakor beszüntette működését a Malév, és valamennyi járatát törölte. A Malév vezetősége, bár felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek. Csoportos létszámleépítés lesz a cégnél, a leányvállalatok azonban tovább üzemelnek.
A Magyar Posta pénteken bejelentette, hogy nemzetközi postai küldeményforgalma zavartalanul működik a Magyar Postának a Maléven kívül öt másik légitársasággal van szerződése, s ezért nem kellett semmilyen rendkívüli intézkedést hozni a Malév leállása miatt. Szerdahelyi Kinga szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy volt már példa arra más esetekben is - például nagy havazáskor, sztrájk idején, vulkánkitöréskor -, hogy a Magyar Posta kamionnal juttatta célba a küldeményeket.
Legolvasottabb
Revolut-ügyfelek figyelem: jön a magyar bankszámla
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
„Semmi sem marad, csak hamu" - Könyörtelen megtorlást ígér Irán a segítőknek
Nagy bejelentést tett a Lidl: több ezer embernek adhatnak munkát
Durván terjed a vírus: egy év alatt kilőtt az esetszám
Ezért jutott át két tanker a Hormuzi-szoroson
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Elfogyott a türelem, sztrájk jöhet az iskolákban
TikTok és Viber a zsákban, megspórolt milliárdok, korbács helyett párbeszéd – mérlegen a GVH-elnök hatéves ciklusa