Az új rendszer lényegében azt biztosítja a Lidl számára, hogy a korábban emberi mérlegelésen múló döntéseket teljes körű automatizálással, egy mesterséges intelligencia alapú rendszerrel váltsa ki. A fejlesztés által nincs szükség becslésekre, hanem a meglévő adatok alapján pontosan megtervezhető a megrendelendő áruk mennyisége, illetve előrejelezhető az értékesítés.
A rendszer nem csak meghatározza a szükséges árumennyiségeket, de automatikusan meg is rendeli azokat az üzletek számára, annak érdekében, hogy mindig a megfelelő árukészlet álljon rendelkezésre. Ezzel is a vásárlók nyernek, hiszen aligha kell szembesülniük azzal, hogy kedvenc termékeik elfogytak, vagy nem kellő mennyiségben vannak jelen a polcokon.
Az automatizált rendelési rendszer működéséről érdemes tudni, hogy figyelembe veszi a rendelkezésre álló árukészletet, ezen felül külön figyel a minőségmegőrzési és szavatossági időkre is - vagyis, arra, hogy egy-egy termék meddig tartható kint az értékesítésben.
A fejlesztés másik fontos előnye, hogy a Lidl áruházakban dolgozó üzletvezetői csapat időt takarít meg, ezzel jobban tud koncentrálni olyan fontos feladatok elvégzésére, mint például a munkavállalók fejlesztésére, a folyamatok további optimalizálására és a vásárlói elégedettség növelésére. Egyúttal támogatja azt a célt is, hogy mindig a Lidl legyen az első választás.
Az élelmiszer-hulladék csökkentése odafigyelés és szervezés kérdése
Az Auto Dispónak köszönhetően újabb erősítést kap az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem, hiszen pontosan annyi termék kerülhet a boltokba, amennyire szükség van. A rendszer megelőzi, hogy élelmiszer-felesleg keletkezzen, hiszen optimalizálja a rendeléseket: tehát már a rendelési folyamatnál gondoskodik arról, hogy annyi termék érkezzen az üzletekbe, amekkora a kereslet.
„A Lidl Magyarország innovatív vállalatként termékei és rendszerei esetében is folyamatos fejlesztéseket hajt végre annak érdekében, hogy maximálisan kiszolgálja a vásárlók igényeit és mind hatékonyabban működhessen, miközben szem előtt tartja a fenntartható működést is. Összességében ez az új technológiai beruházás a vásárlók, a környezet és a bolti munkavállalók számára is pozitív változást eredményez” - fejtette ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország kommunikációs vezetője.
Bármennyi erőfeszítést is tesz a kiskereskedelmi lánc az élelmiszer-hulladék csökkentése érdekében, annak keletkezése elkerülhetetlen. De erre is több megoldással szolgál az áruházlánc, melyet az elmúlt évek során alakított ki. Így társadalmi felelősségvállalása részeként a Lidl az értékesítésből kivont, megmentett élelmiszerekkel különböző szervezetekkel - például a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel - együttműködésben, havi rendszerességgel több ezer rászorulót támogat.
Ezen felül a Lidl Magyarország hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kereskedelmi forgalmazás során a polcokról rövidesen lekerülő, de még biztonságosan fogyasztható élelmiszert időben megmentse. A vásárlók széles körében népszerűvé vált az áruházlánc akciója, melynek keretében a fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési időben még megfelelő, de ahhoz közeli termékeket kedvezményesen értékesíti: például a friss húst és a csomagolt beszállítói pékárukat a fogyaszthatósági idő utolsó napján 50 százalékos kedvezménnyel kínálja.
Mindezen felül az emberi fogyasztásra már nem alkalmas élelmiszereket állatmenhelyeknek, állatkerteknek, vadásztársaságokhoz juttatják adományként. Továbbá szintén a fenntarthatóságot szolgálja az, hogy a már nem adományozható élelmiszer-hulladékot komposztálással, illetve biogázüzemben is hasznosítják.
Cikkünk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)